Hírek : Menesztették Sallóit |
Menesztették Sallóit
Gyalo92 2004.11.06. 08:39
Budapest, november 6., 8.10 Nem tudtak megegyezni a tulajdonosok
Honlapunk elsőként számolt be Sallói István esetleges menesztésének lehetőségéről - a sportnapilap szokásához híven ezt "szemérmesen" így említi: "az már napokkal ezelőtt kiszivárgott" -, nos, a lehetőség mára valósággá vált, az ügyvezető igazgató ugyanis már nem áll az Újpest alkalmazásában. Mint azt dr. Muszbek Mihály társtulajdonos még a hét elején elmondta honlapunknak: ő személy szerint elégedett volt Sallói munkájával, ám társa. Lukács Ferenc nem ragaszkodott az ügyvezető maradásához. Információink szerint a menesztés hátterében az áll, hogy a klub nemrégiben olcsón kótyavetyélt el néhány fiatal játékost, ezt az információt azonban egyik fél sem kívánta megerősíteni, igaz, cáfolni sem. Sallói helyét vélhetően Bodnár István, a klub eddigi technikai igazgatója veszi majd át.
|